1. rész

Ismerős ismeretlen

Az az álom,

 ami valóra válik sosem volt igazi álom. 

Újra felébredtem. Ránéztem az asztalomon levő órára. 6 órát mutatott. Fáradtan és ásítózva keltem fel. Nem felejtettem el a tegnapi álmomat pedig másnap mindig elfelejtem. Furcsának találtam, de nem ragadtam le a témánál. Inkább elmentem zuhanyozni, majd felvettem az első kezembe kerülő Ruha szetett. Lementem a lépcsőn remélve apáék már felkeltek. Amit tudni kell a csaladomról, hogy két apukám van. Nem azért, mert a szüleim elváltak hanem, mert a nagybátyám anyám és apám eltűnése után magához vett. És ami csavar ebben a történetben meleg. Egy Joshep nevű férfival él együtt kis korom óta. Nagyon jól kijővünk egymással, mint egy igazi nagy család. És mielőtt eszetekbe jut a sok téveszme egy meleg párkapcsolatban nicsi női meg férfi szerep. Apáék egyenlő félként kezelik egymást. Ami igaz Joshep érzékenyebb így könnyebben meggyőzhető, de nagyon aranyos, kedves és segítőkész na meg szigorú ha kell. A nagybátyám ellenben keményebb, szigorúbb visszahúzódó alak. De velem meg Josephel mindig a legkedvesebb formáját hozza. Nagyon szeretem őket. Bekukucskáltam a konyhába apa és apuci éppen a reggelit csináltak. 

- Jó reggelt!- erőltetem mosolyt az arcomra. Ők csak meglepetten néztek rám. Én sose voltam az a korán kelő típus. Ha mégis korábban keltem valami nagy dolognak kellet lennie. 

- Jó reggelt kincsem!-felelték egyszerre. 

- Talán lemaradtunk valami fontosról?-kérdezte apa aggódva. 

- Nem miért?- néztem rájuk nyugodtan. 

- Hát csak tudod nem akarunk megbántani félre ne érts, de sose szoktál ilyen korán kellni ha csak nicsi valami program.- nézet rám apa. Én csak bámultam őket elmondjam-e a furcsa álmomat?

- Ti hisztek az angyalokban?-kérdeztem semlegesen miközben leültem a pulthoz. Megfagyott az egész konyha, olyan érzésem volt valami nagyon rosszat kérdeztem. Hosszú percek elteltével apci válaszolt. 

- Hát attól függ hiszel-e bennük. Lehet léteznek valahol.-éreztem apci hangjából valamit titkol, de nem akartam rákérdezni. Gondolkodtam a következő kérdésem fel tegyem-e. Akaratlanul csúszott ki a számon. 

- Tegyük fel igen. Le jönnek a Földre?- néztem rájuk semlegesen, nehogy eláruljam nagyon is érdekel a válasz. Apa felkészülten válaszolt. 

- Valakinek jobbá is kell tenni a világot.- nem törődöm stílusban bólintottam. 

- Elmehetek egyet sétálni?-néztem rájuk aranyosan. Ezt az egészet át kell gondoljam. 

- Persze kicsim. Csak vigyázz magadra!- mondta apci. 

- Mint mindig!-vágtam rá megszokásból. Majd puszit nyomtam az arcukra és a cipőmet félvevé kiléptem a hűvös reggeli levegőre. Az utcán alig pár ember kóborolt. A piaci árusok már készítették ki a napi árut. Ezért imádtam Athént. Meg persze a gyönyörű kilátást, dombokat, hegyeket és a tengert. Körbe néztem hátha látok valami érdekeset a piaci kínálatból ami felkelti az érdeklődésemet. Ehelyett egy egész helyes férfi keltette fel. Nem azért, mert helyes volt hanem ismerős. Tudtam még nem láttam erre és nem is beszéltem vele. Mégis olyan érzésem volt láttam már valahol. Jobban megnézve sötét barna haj, barnás sárga szemek. Szögletes áll. Hirtelen beugrott az álmomban látott Seraphiel. Ő volt az. Gondolkodás nélkül elindultam utána. Követtem egészen a kihalt területek közepéig itt nagyon sok a romos és lerombolt ház. Megállt egy, olyan ház előtt amiről már évek óta lekopott a festék meg a vakolat. Pár ablak betört. A tető se nevezhető éppnek. Seraphiel mégis ebbe a házba lépett be. Ismét követtem minden józan eszemet elhagyva. Miközben mentem utána megálltam nézelődni majd szem elől tévesztettem. Ugyanis a ház kisebb szobákból és hosszú folyósokból állt. Találomra kiválasztottam egy folyosót és azon mentem tovább. Már a felénél jártam, mikor kezeket éreztem a vállamon. Ijedtemben majdnem felkiálltottam, de eszembe jutott nem tudom kik vannak az ajtók mögött. Így csak nagyokat pislogva fordultam meg. A félelem a szívemig hatolt. Előttem egy mosolygós kék szemű , szökés barna haju srác állt. 

- Szia cica. Csak nem eltévedtél?-mért végig mosolyogva. Nem tudtam rá felelni. Majd mikor kicsit lenyugodtam, hogy nem öl meg. A szavak értelmét is feldolgoztam. 

- Nem vagyok a macskád! Ha ennyire kell szerezz magadnak!-fogtam meg a mondata lényegét. 

- Éppen azt csinálom!-mért végig ismét pimasz mosollyal. 

- Csak szeretnéd haver!-néztem rá szúrósan. 

- Ha már itt tartunk gyere beszélgessünk. Mit is keresel itt?-kacsintott rám. 

- O, de kár! Mennem kell! Majd legközelebb megbeszéljük!-villantottam rá egy 1000w-os mosolyt. 

- Én most szeretné megbeszélni!- válaszolta. Majd karomnál fogva egy ajtóhoz vezetett. Bekopogott. Miután hallottuk a szabad felkiálltást benyított maga előtt vezetve. Seraphielt pillantottam meg három férfi társaságában. A vér is megfagyott bennem. Teljesen biztos voltam benne ő az. Mind a négyen felém néztek, majd a kísérőmre. 

- Kit hoztál ide?!-mért végig bizonytalanul Seraphiel. 

- Nem tudom a folyosón találtam. Gondoltam ide hozom hátha tudod.-válaszolta a fogva tartom. Én meg mindig magam elé bámulva csodálkoztam. 

- Nos akkor engedd el hadd üljön le, hisz mégis csak hölgy. Aztán kiderítjük ki is.-mosolygott rám Seraphiel. A mögöttem levő szőke elengedett és széket hozott nekem. Gondolkodás nélkül ültem le rá. Seraphiel pedig elém ülve kérdezgetett, miközben engem néztek. 

- Hogy hívnak?- nézett rám kedvesen. 

- Kössünk egyességet. Ha ki találom a neved elmondod tényleg úgy hívnak-e. Én pedig megmondom az enyém. Ez szerintem igazságos.- feleltem nyugodtan. Egy percig méregetett bizonytalanul, majd beleegyezett. 

- Rendben. Hármat találhatsz.- nézett rám kihívóan. A többiek a háttérben várták a fejleményeket.

- Seraphiel.- néztem mélyen a szemébe. Meglepetten pislogott rám. 

- Igen. Ez a nevem. Szóval a tiéd?-mosolygott továbbra is. 

- Lia. Lia Wolf.-feleltem őszintén. Mert bármit ígérek betartóm. Csak bólintott. 

- Honann tudod ki vagyok?-kérdezte élesebben. Nem tudtam elmondjam-e az álmomat. 

- Ha őszintén válaszolsz a következő kérdésemre úgy én is a tiedre.-alkudoztam újra. 

- Legyen. Kiváncsivá teszel mi lesz ennek a vége.-mért végig jó kedvűen. 

- Angyal vagy!-nem kérdés és nem is bizonytalanság volt. A valóságot állítottam. Az összes jelenlévő a szobában bambán bámult rám. 

- Lehet.-felelte Serapheil, de kerülte a pillantásomat. 

- Igazam van. És ezt mind tudjátok.-mondtam szilárd meggyőződésel. Rám néztek majd bólintottak. 

- Igen. Ezt honann tudtad?-kérdezte a szöszi. O hátha ha én azt el tudnám magyarázni. Hogyan mindjam el, hogy egy álom valosnak bizonyult? Féltem. Nem tőlük hanem magamtól. Ez nem normális. Persze mindig is különc voltam. De a mai világban már semmin nem lepődik meg az ember. Vagy mégis? Rájuk emeltem a tekintetem. Mindenki engem bámult a választ várva. Én csak lesütöttem a szemem. Nem, nem mondhatom el. Legalább is nem nekik. Gratulálok magamnak! Kell nekem idegeneket követni? Én hülye! Persze ha vissza lehetne forgatni az időt se csinálnék semmit másképp. Az nem az én stílusom. 

- Na Lia mi lesz a válasszal?-kérdezett ismét a szöszi. Nevemre felkaptam a fejem. 

- Te se mondtál az előbb teljes igazat. Ezek után én miért tegyem?-tettem fel a logikus kérdést egész végig Seraphiel szemébe nézve. 

- Igazad van. Amiért nem voltam teljesen őszintén kérhetsz valamit cserébe. De utána az igazat kell mondanod!-korrigálta gyorsan a hibáját. Gondolkodtam mit is kérhetnek, de csak egy dolog volt amit nem láttam tisztán az álmomban. 

- Mutasd meg a szárnyad!- kértem meg, mint egy szégyenlős kislány a boltban kinézett ajándékát. 

- Rendben. Jól figyelj.-nézett rám 3000w mosollyal Seraphiel. Felállt levette a félsőjét,mely alatt gyönyörűen kidolgozott hasizom lapult. Észre vette, hogy azt bámulom ezért kacsintott. Csak a szememet forgattam. Majd hirtelen megjelentek a szárnyai. Csodálatos, hatalmas szárnyak voltak. Kékes szürke árnyaltban, mely a lámpa fénye alatt csillogott is egy kicsit. Elvarázsolt a látvány. 

- Megérinthetem?-kérdeztem áhítattal a hangomban. 

- Persze. Gyere csak.-mondta Seraphiel kedvesen. Közelebb merészkedtem és megérintettem a szárnyait. Nagyon puhák egyben kemények voltak. Lágy volt az érintésűk mégis érezted bennük az erőt. 

- Ez sokkal gyönyörűbb, mint az álmomban.-mondtam meglepetten. 

- Ezt, hogy érted?-nézett le rám Seraphiel. 

- Hát tudod tegnap veled álmodtam a sikátorban. Én...én beszéltem is hozzád álmomban, mintha hallottad volna rá is jöttél. Aztán fel riadtam.-vázoltam fel nagy vonalakban.