Xoxo Lia
Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.
Athén utcái csendesek voltak. Már senki sem volt kint. A legtöbb ember már rég aludt vagy tv-t nézett. Mégis egy alak állt a sötét sikátorok előtt. Magas, karcsú, izmos alakja a sötét ellenére is jól kivehető volt. Idegesen toporgott, mintha várna valakit. Egyre idegesebb lett. Körbe körbe pillanatott hátha meglátja a várt személyt.
"Lia megfordult álmában. Sose szokott rosszat álmodni, most mégis megijesztette a különös álom, idegen és a sikátorok. A valóságban nem félt ilyenektől. Most se magától az álomtól riadt meg, hanem annak élethű megjelenésétől."
Egyszer csak valaki megkocogtatta a kapucnis alak válát.
- Seraphiel te vagy az?- kérdezte egy félénk hang. A Seraphielnek nevezett alak bólintott, majd levette kapucniját. Gyönyörű ragyogó, csillogó barnás sárga szemek fedték fel magukat. A rövidre nyírt sötét barnás haj az éjszaka ellenére tisztán és ragyogóan látszot. Seraphiel kisugárzása pedig biztonságot, és nyugalmat sugárzott. Hiszen angyal. Szárnyai most a lapockáiban pihent, de szükség esetén elő tudta hívni. Türelmetlenségét már az arca is jól láthatóan mutatta.
- Nehéz lenne egyszer időben ide érned?- kérdezte Seraphiel a barátját.
- Jajj, drága barátom! Nem muszály egyből ilyen idegesnek lenned. Inkább gyere menjünk!- indult meg az idegen jót mulatva a barátja idegességén. Seraphiel követte, de furcsálta viselkedését. Félelem és bizonytalanság költözött szívében. Hiszen igen drága ember társaim a mi őrzőink is tudnak félni.
" Lia most egyfolytában forgolodott és beszélt is álmában. Sose hitt a természetfelettiben mégis tudta érezte az angyal veszélyben van. Az akit a barátjának tart el akarja árulni. Segíteni akart még ha tudta is ez csak egy álom. "
Seraphiel idegesen pillantott barátjára. Furcsa volt, mintha nem önmaga lenne. Gyanúját csak kisebb dolgok támasztották alá. Mégis bizonytalanság kerítette hatalmába. Ahogy ezen gondolkodott hangokat hallott. Nem túl hangosan. Csak úgy tompán messziről. Tudta nagy baj lesz ha kiderül követték őket. Gyorsan körbe nézett, de a közelben egyetlen alakot sem látott. Viszonylag nyugodtabban haladt tovább. Ám egy lépést se tett, megint hallotta a hangot. Egy lágy, nyugtató női hangot. Ha nagyon koncentrált értette is mit mond.
" Ne bizz a barátodban. Áruló! Kérlek!"
Majd amilyen hirtelen jött a hang, olyan hamar el is tűnt. Nem akart hinni neki mégis valami azt súgta belül igazat beszélt akár ki is legyen az ismeretlen hang. Elkezdte az előtte haladó barátját méregetni.
- Hova viszel? Nem is itt laksz?- törte meg az angyal a csendett. Barátja egy sunyi mosoly kíséretében válaszolt neki, ami Seraphielnek is feltűnt.
- Egy jobb helyre!- majd az idegen kést vett elő és neki támadott az angyalnak. Seraphiel gyors reflexeinek köszönhetően gyorsan elő hozta szárnyait amik gyönyörű szürkés kék árnyalatúak voltak.
" Ám mielőtt Lia megtudta volna mi lesz a harc vége fel riadt. Teljesen biztos volt benne ez csak egy furcsa rossz álom volt. Nem hitt az angyalok létezésében. Abba pedig végképp nem hitt, hogy szóba is tudott volna állni álmon keresztül velük. Fáradtan feküdt vissza és próbált meg aludni. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése